#Merkel látogatás

Merkel után, Putyin előtt: Viktor a vérzivatarban
 

Merkel után, Putyin előtt: Viktor a vérzivatarban

Eszkalálódik Kelet-Ukrajnában a helyzet, nő a civil áldozatok száma, mindennaposak a rakétatámadások. Miközben Amerika már fegyverszállításokat fontolgat, Angela Merkel továbbra is a békés rendezés híve. Ebben a nemzetközi helyzetben érkezett a német kancellár Magyarországra, hogy az ukrán béketervhez, a minszki megállapodás betartásához és kiterjesztéséhez megnyerje azokat, akik rebellisek lehetnek. A hétvégén Münchenben tartanak az ügyben nemzetközi konferenciát, Magyarország már megint olyan helyzetbe keveredett, amit jobb lett volna megúszni.

Dercsényi Dávid Dercsényi Dávid

Seres: A demokrácia tekintetében
 

Seres: A demokrácia tekintetében

Az illiberális demokráciáért az ellenzék is felelős. A nem megélt, nem képviselt liberalizmust és demokráciát magára hagyják, azaz elárulják. Ellenfelei és állítólagos barátai egyaránt.

Seres László Seres László

Merkel beszélgetett Orbánnal – és mondott egy ellen-tusványosi beszédet
 

Merkel beszélgetett Orbánnal – és mondott egy ellen-tusványosi beszédet

Bár zárt ajtók mögött is előkerültek kényes kérdések, a tárgyalást nem a német kancellár kritikái uralták, hanem az ukrán-orosz konfliktust elemezte közösen a két kormányfő, állították a hvg.hu-nak a színfalak mögötti történéseket ismerő kormányzati források. Angela Merkel számít Orbán Viktorra az Oroszország elleni újabb szankciók ügyében, ezért sok európai politikussal szemben nem akarja izolálni. Arra azért figyelmeztette, legyen óvatos Vlagyimir Putyinnal.

M. László Ferenc M. László Ferenc